Ekström: DTM helyett WRX

Fotó: EKSRX

A svéd versenyző kiszáll a DTM-ből, már meg is van az utódja.

Mattias Ekström 2001-ben debütált a Német Túraautó-bajnokságban (DTM). Az elmúlt 17 évben végig az ingolstdatiak versenyzője volt. Ez idő alatt 195 versenyen indult melyből 23-at megnyert, ezzel a harmadik legtöbb győzelemmel rendelkező versenyző a DTM történetében. Összesen 77-szer állt a dobogón és 20 pole pozíciót szerzett. Kétszer lett bajnok: 2004-ben és 2007-ben.
2014-től a rallycross világbajnokságon is indult, itt 2016-ban világbajnok lett. Tavaly mindkét bajnokságban a második lett.
Most úgy döntött, csak a WRX-ben indul idén.

“A tavalyi év korai szakaszában eldöntöttem, hogy idén már csak egy bajnokságban indulok.”-kezdte a 39 éves svéd. “Harcban voltam a DTM bajnoki címéért, ami végül nem a vágyaim szerint alakult. Hockenheimből távozva még azt mondtam, hogy biztosan vissza fogok térni ide. Ez egy spontán döntés volt. Ahogy teltek múltak a hetek-hónapok elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit is szeretnék csinálni 2018-ban, hiszen tisztában vagyok vele, hogy nincs már hátra még húsz év a karrieremből.”

Ekström utolsó előtti DTM győzelmét a Hungaroringen aratta 2016-ban

“Ez volt az egyik legnehezebb döntésem a karrierem során. Nagyon hosszú időn át a DTM volt az életem, és a szívem a jövőben is ezért a bajnokságért fog dobogni. Az utóbbi időben rengeteg időt fordítottam a rallycross csapatomra. A dupla program nélkül így újra csak egyetlen sorozatra koncentrálhatok, és több időm jut a családomra. Egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy abba akarom hagyni a versenyzést, azt viszont igen, hogy több időt szeretnék otthon tölteni a családdal. A saját csapatommal továbbra is versenyezni fogok, a DTM-ben pedig szabaddá tettem az utat egy fiatal tehetség számára.”-zárta Ekström

Az Audi nem sokkal később meg is nevezte utódját, a 26 éves holland Robin Frijnst. Frijns 2012-ben megnyerte a WSR 3.5-öt, tavaly pedig a Blancpain Sprint Seriesben lett bajnok az Audival. A DTM-ben újonc lesz, korábban csak egy újonc teszten vett részt, akit az utóbbi időben a Formula-E versenyeken láthattunk.

Ezzel teljessé vált az Audi 2018-as felállása a DTM-ben: a címvédő René Rast mellett Robin Frijns,  Loic Duval, Jamie Green, Nico Müller és Mike Rockenfeller indul a négy karikásokkal.