De Soultrait: 10 km/órás sebességgel estem el

Fotó: de Solutrait/Rally Zone

Nyilatkozatok a harmadik szakaszról.

A Hondával versenyző Ignacio Cornejo ma második lett a motorosoknál, neki is meggyűlt a baja azzal a WP-vel (ellenőrző ponttal), amit a GPS-ek hibája okozott és ami miatt végül módosult a mai eredmény.
“Két üzemanyag töltő pont volt ma. A másodikig volt néhány trükkös rész a navigációban, de nem hibáztam és jól mentem. De a végén volt egy WP, amely nem volt ott, ahol lennie kellett volna, vagy nem töltötték be a GPS-be. Nem tudom mi történt, de kb. 10 versenyző összejött és ment mindenfelé, mert nem találták a pontot. De azt mondták, hogy az itiner jó. Végül tovább mentünk, de a kiindulási pont nem volt meg, de aztán megtaláltuk a következő WP-t, onnantól már nem volt gond.”

Pablo Quintanilla is kalandos napon van túl:
“A mai egy nagyon nehéz szakasz volt. Az elején utolértem a srácot, aki tegnap nyert, azt hiszem Branchnek hívják. Bukott és vele maradtam, amíg kicsit összeszedi magát – nagyot esett. Utána jó volt a második üzemanyag töltő pontig, bár volt kisebb technikai gondom. A legvégén volt egy WP, amit nem találtunk néhány sráccal, végül pár perc keresés után tovább mentünk.”

A hazai pályán versenyző Yazeed Al Rajhi ma az ötödik lett, az összetettben a negyedik helyet foglalja el.
“Ez egy nagyon jó nap volt a számunkra. Minden jól ment. Volt két defektünk és egy sérült kerekünk. Az első defekt után nem sokkal kaptuk a másodikat és akkor sérült meg a harmadik kerekünk is.”

A Yamahás Xavier de Soultrait ma ötödik lett, annak ellenére, hogy megsérült a csuklója.
“Sajnálom Adriant (Van Beverent, aki bukott ma és nem tudja folytatni a Dakart – a szerk.), mert egy remek versenyző és egy jó stratégiánk volt, de a Dakaron mindig történnek ilyen dolgok. Jó munkát végeztem ma. Bár 350 km után 10 km/órás sebességgel estem el. Amikor kinyújtottam a karom, hogy enyhítsem az esést megvágtam a kezem. Az öltések azt hiszem fájdalmasak lesznek, mert nem szeretem az ilyen dolgokat.”

A tegnapi szakaszt megnyerő Giniel De Villiers volt ma az első autós a pályán:
“Nem volt könnyű. A szakaszok trükkösek és az, hogy mi kezdtünk ma elsőnek nehéz volt, mert meg kellett bizonyosodnunk róla, hogy jó felé megyünk. Néha a motorosok rossz irányba mennek és ez nagyon stresszessé tudja tenni. Nasser és Carlos elkapott, majd Al Qassimi esett egy hatalmasat előttünk. Megálltunk és hívtuk a helikopter nekik. A végén már csa követtem őket (Carlost és Nassert). Gyönyörű szakasz volt.”

Nasser Al-Attiyah második lett ma és az összetettben is onnét várja a folytatást:
“Volt egy defektünk. A navigáció nagyon nehéz volt. Csak be kell fejeznünk ezt a hetet és a következő héten akkor dönthetünk úgy, hogy nyomjuk neki. Sok van még hátra.”

A mai szakaszt megnyerő Carlos Sainz:
“Egy klassz szakasz volt gyönyörű tájakkal. Nem volt sok időm nézelődni, de szép volt. Lucas nagyon jó munkát végzett ma és keményen támadtunk ma. Még nagyon sok van hátra.”

A ma harmadikként végző Jakub Przygonski:
“Ma nagyon jót mentünk. Az elejétől toltuk, bár nem volt könnyű szakasz. Csak egyszer álltunk meg, hogy kereket adjunk Zalanak, aki kifogyott a pótkerekekből.”

Stephane Peterhansel az ötödik helyről várja a 2020-as Dakar következő szakaszát:
“Eleinte jól menünk. Aztán az utolsó 100 kilométeren néhányszor rossz felé mentünk. Nem segített, hogy az én oldalamon nem müködött a GPS.”