Dakar 2021: Egy második ország is csatlakozhat

Fotó: Red Bull

David Castera versenyigazgató beszélt erről.

A 2019-es Dakar volt az első, amely csak egyetlen országot, Perut érintett. Már amikor bejelentették, hogy 2020-ban Szaúd-Arábia rendezi a Dakart, akkor elhangzott, hogy szeretnének visszatérni a szervezők a verseny gyökereihez és egy több országot átszelő versenyt rendezni. A szervezők nem szeretnének sorozatban három olyan Dakart, amely egyetlen országot érint.

Már 2019 májusában felröppentek a pletykák Jordániáról és Egyiptomról. Azóta semmilyen hivatalos tájékoztatás nem érkezett arról, melyik ország lehet Szaúd-Arábia mellett a másik házigazda.

“Igyekszünk még egy országgal bővíteni a Dakart. A jövő évi versenyen még nem dolgoztunk sokat, mert előbb ezt kell befejezni. Most, hogy vége, gyorsan kell lépnünk. Szaúd-Arábia biztos, de lehet még egy második ország is.”-mondta David Castera.

Egyiptom számára nem ismeretlen a Dakar Rally, hiszen 2000-ben Kairóban a piramisok lábánál volt a befutó. 2003-ban visszatért a mezőny, akkor Sarm es-Sejkben volt a cél.