Dakar 2020: Sainz harmadszorra, Brabec először

Fotó: Red Bull

Megszakadt a KTM 2001 óta tartó sorozata, míg a Kamaz 17. győzelmét aratta.

31 év. Ennyit kellett várnia a Hondának, hogy újra győzzenek a Dakaron a motorosoknál. Ricky Brabec ma második lett csapattársa, Jose Ignacio Cornejo Florimo mögött, így 16 perc előnnyel megnyerte az első Szaúd-Arábiában rendezett Dakart. Ő lett az első amerikai, aki megnyerte a Dakart. A KTM 2001 óta tartó sikersorozatának vetett véget, legjobbjuk Toby Price ma is és az összetettben is a harmadik lett. Összetettben Pablo Quintanilla lett a második a Husqvarnával.

Az erdélyi Gyenes Emánuel a 29. helyen fejezte be a 2020-as Dakart, az Original by Motul kategóriát megnyerte. A szerbiai Saghmeister Gábor a 90. helyen finiselt.

A quadosoknál ma az abszolútban az utolsó helyen álló Arkadiusz Lindner nyert. A végső sikernek a chilei Ignacio Casale 2014 és 2018 után harmadszorra örülhetett.

Örülhettek az amerikaiak, hiszen Brabec sikere után nem sokkal (a motorosok indultak előbb) megszületett a második amerikai Dakar-győzelem is Casey Currie révén. Itt ma a brazil Reinaldo Varela érte el a legjobb időt.

Az autósoknál hat másodperc volt a különbség ma reggel Nasser Al-Attiyah és Stephane Peterhansel között. Ma a katari volt a leggyorsabb, első szakaszgyőzelmét szerezte az idei Dakaron. Ezzel ő lett a második az idei sivatagi shown. Carlos Sainz ma hatodik lett, 6 perc 21 másodperc előnnyel szerezte meg harmadik Dakar-győzelmét.

Legjobb helyi versenyzőként Yazeed al Rajhi végzett a negyedik helyen. Ez az eddigi legjobb eredménye. Fernando Alonso ma a negyedik pozícióban ért be, a 13. helyen zárta élete első Dakarját.

A kamionosoknál Andrey Karginov 2014 után ért fel újra a csúcsra, megszerezve a Kamaz 17. győzelmét. Csapattársa Anton Shibalov lett a második, megelőzve a mazos Siarhei Viazovichot.

A 2020-as Dakar Rally végeredménye:
Motorosok: 1. Ricky Brabec (Honda) 40:02:36 2. Pablo Quintanilla (Husqvarna) +16:26 3. Toby Price (KTM) +24:06 … 29. Gyenes Emánuel +08:02:31 … 90. Saghmeister Gábor +30:36:44
Autósok: 1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (Mini) 42:59:17 2. Nasser Al-Attiyah, Mathieu Baumel (Toyota) +6:21 3. Stephane Peterhansel, Paulo Fiuza (Mini) +9:58
Kamionosok: 1. Andrey Karginov, Andrey Mokeev, Igor Leonov (Kamaz) 2. Anton Shibalov, Dmitrii Nikitin, Ivan Tatarinov (Kamaz) +42:26, 3. Siarhei Viazovich, Pavel Haranin, Anton Zaparoshchanka (MAZ) +2:04:42
Quadosok: 1. Ignacio Casale 52:04:39 2. Simon Vitse +18:24 3. Rafal Sonik +1:04:15
SSV: 1. Casey Currie, Sean Berriman 53:25:52 2. Sergei Kariakin, Anton Vlasiuk +39:12 3. Francisco Lopez Contardo, Juan Pablo Latrach Vinagre +52:36