Dakar 2019: Loeb nyert és már második összetettben

A hatodik szakasz összefoglalója.

A pihenő nap után a motorosok és quadosok számára egy 336 kilométeres szakasszal folytatódott a 2019-es Dakar Rally Arequipa és San Juan de Marcona között. A többi kategóriára 310 kilométer várt.

A motorosoknál Quintanilla volt ma a leggyorsabb, sikerével az összesítésben is átvette a vezetést. Benavides lett a második, megelőzve Walknert. A nap nagy vesztese Sunderland volt. Ő reggel még a második helyen állt összetettben, ma azonban több mint 20 percet vesztett. Ezzel visszacsúszott a 7. helyre az összetettben. Gyenes Emánuel a 41. helyen finiselt ma.

„Ez egy nehéz szakasz volt. Az elejétől támadtam, elkaptam Kevint (Benavides) és le is hagytam. A 290. kilométernél volt egy kis gondom az itinerrel, nem tudtam elolvasni, szóval követtem Kevint. A végén lemaradtam Kevintől, mert ha ugyanazt a tempót mentem volna elfogyott volna az üzemanyagom. Kemény és stresszes nap volt, de ez egy fantasztikus befejezés volt.” – mondta Quintanilla a célban.

A mamutoknál a WP6-nál Viazovich vezet a MAZ-zal, megelőzve Sotnikovot és De Rooyt.

Az autósoknál a szakasz nagy részén Al-Attiyah állt az élen, a legvégén azonban Loeb gyorsabbnak bizonyult nála. A katari ezt valószínűleg annyira nem bánja, hiszen legfőbb riválisának, Peterhanselnek így is több mint 16 percet adott. Loeb ezzel az összetettben feljött a második helyre. Al-Attiyah mögött Sainz szerezte meg a harmadik helyet ma.
A Szalay Balázs-Bunkoczi László kettős remekül kezdett ma az Opel Garndland X-el, a WP2-nél a 24. helyen haladtak el annak ellenére, hogy volt defektjük és ástak is.

Dakar Rally 2019 állása a hatodik szakasz után:
Motorosok:
1. Quintanilla 2. Brabec +0:04:38 3. Price +0:05:17 … 38. Gyenes +7:22:46
Autósok:
1. Al-Attiyah 2. Loeb +0:37:43 3. Peterhansel +0:41:14