Skip to content
Főoldal / Dakar Rally / Coronel: A szervezők azt akarják, hogy feladjuk

Coronel: A szervezők azt akarják, hogy feladjuk

Fotó: Maxxis Dakar Team

A holland ikerpár a szokásos stílusukban nyilatkozott a verseny előtt.

Tim és Tom Coronel a tavalyi évhez hasonlóan idén is együtt indul a Dakaron egy Jefferies Baja buggyval. Ezúttal az ikerpár a saját igényei szerint átépített ‘The Beast 2.0’ (A szörny 2.0)-val indulnak. Tavaly nem tudták teljesíteni a versenyt.

„Tavaly februárban úgy döntöttünk saját kezünkbe vesszük a dolgot.” -kezdte Tim Coronel. „Ami a megítélésünk szerint jól sikerült. Hamarosan kiderül, hogy bírja-e a Dakart. A szervezők csak egyet akarnak, hogy feladjuk. De mi állunk a kihívás elé.”

„A kasznin kívül mindent mi építettünk. Ettől lesz izgalmas a dolog, hiszen már nem mutogathatunk egy csapatra vagy az autóra, ha valami elromlik. Tavaly egy olyan buggyval versenyeztünk, amit nem nagyon ismertünk műszakilag. Most viszont minden vezetéknek tudjuk a helyét, hiszen mi tettük oda.”-folytatta Tom Coronel.

„Tavaly sok minden rosszul ment. Miután visszatértünk csiáltunk egy hosszú listát, hogy min kell változtatni. Mostanra mindet kipipálhattuk. Ez egy Jefferies buggy, Coronel Dakar tejszínhabbal. Egy olyan buggyt akartunk, ami más, mint a többi, nos ez sikerült is. Mi így szeretjük, Coronel-stílusban. Lenne pénzünk, hogy kibéreljünk egy gyári fejlesztésű autót, de abban hol lenne a szenvedély? A gyári támogatott versenyzőknek minden elő van készítve, az úgy teljesen más. Mi a saját utunkat járjuk, mert így szeretjük a Dakart.– folytatta Tom.”

Természetesen a céljaikról is beszéltek. Elmondták, hogy elsődlegesen be akarják fejezni a 2019-es Dakar Rally-t, de merészebb álmokat is szőnek és szeretnének az első 20-ban végezni.