Skip to content
Főoldal / Egyéb autósport / Comini nyerte a TCR első futamát, Ficza 9. lett

Comini nyerte a TCR első futamát, Ficza 9. lett

Fotó: TCR

Ma rendezték az új túraautó bajnokság első futamát, ahol Ficza Feri egy kalandos verseny után pontot szerzett.
Az időmérőt kisebb meglepetésre Kevin Gleason nyerte, Ficza Feri a 9. rajt helyet szerezte meg.
Az első rajt nem sikerült, de másodjára már eljöttek. Gleason csak az első kör végéig tudta megtartani a vezetést, akkor Comini megelőzte. Közben Ficza Feri feljött az 5. helyre már, de meglökte  őt Belicchi, így a kavicságyat megjárva a 9. helyre tért vissza. Gleason közben lépkedett szépen hátra felé a mezőnyben. Grachev autója lelassult, így Ficza feljött a 8. helyre. Azonban hamarosan védenie kellett a pozícióját Mchael Nykjaerrel szemben, aki féltávnál meg is előzte.

A tavaly még a Seat Leaon EuroCup-ban versenyző Stefano Comini végül simán szerezte meg a TCR első futamgyőzelmét. Mögötte Pepe Oriola és csapattársa, Afanasyev végzett. A Zengő Motorsportot képviselő Ficza Ferenc végül a 9. lett. Ez a holnap magyar idő szerint 6:30 kor kezdődő második futamra a 2. rajt helyet jelenti.

TCR Malajzia, Sepang első futam végeredménye:

01 Stefano Comini 9 kör
02 Pepe Oriola +3.381
03 Sergey Afanasyev +8.095
04 Gianni Morbidelli +9.002
05 Andrea Belicchi +9.708
06 Kevin Gleason +11.428
07 Jordi Gené +12.494
08 Michel Nykjær +16.215
09 Ferenc Ficza +21.148
10 Lorenzo Veglia +25.651