Callum Devine teljes szezont fut az ERC-n

Ismét egy Hyundai i20 R5-tel jön a Rally Hungaryra.

Már tavaly megírtuk, hogy Callum Devine idén teljes szezont szeretne futni a rally Európa-bajnokságon. Most hivatalosan is megerősítették, hogy az összes idei ERC futamon indul egy Hyundai i20 R-tel az Ír Autósport Szövetség és a Hyundai Motorsport támogatásával. Így novemberben a Rally Hungaryn is ismét ott lesz.

Callum Devinenek Brian Hoy fogja diktálni neki az itinert. 2019-ben az Ír Aszfalt Bajnokság élmenői voltak egy Ford Fiesta R5-tel, nyertek versenyt és két további dobogót szereztek. 2018 a JWRC-ben versenyeztek. Tavaly novemberben a Rally Hungaryn indultak először a Hyundai i20 R5-tel és rögtön egy harmadik hellyel kezdtek.

“A magyar verseny felnyitotta a szemünket. Ha ilyen nehéz körülmények között egy új autóval ilyen időket mentünk, akkor akár ezen a szinten is versenyezhetünk.”-kezdte Devine.

“A reális cél a tanulás lesz. Az aszfaltos versenyeken nyomni fogjuk, a murvás versenyeken tanulni akarunk és mindenekelőtt célba érni.”

Rajta kívül eddig Eyvind Brynildsen jelentette be, hogy teljes ERC szezont fut 2020-ban, ő Skoda Fabia R5 EVO-val.