Főoldal / Dakar 2021 / Barreda Bort: Ez lehet az utolsó Dakarom motoron

Barreda Bort: Ez lehet az utolsó Dakarom motoron

Joan Barreda Bort Honda Dakar Rally 2020
Fotó: A.S.O./DPPI/F.Flamand

A Honda spanyol versenyzője elárulta a 2021-es Dakar lehet az utolsó számára két keréken. Azt is elmondta mi alapján fog dönteni.

Joan Barreda Bort 2011-es debütálása óta 24 szakaszgyőzelmet szerzett, amivel az ötödik az örökranglistán. A spanyol motoros az első szaúdi Dakart bordasérüléssel csinálta végig és a hetedik helyen zárta a versenyt. Közben csapattársa, Ricky Brabec megszerezte a Honda első győzelmét 1989 óta.

Barreda Bort kihasználta a 11. Dakarja előtt a koronavírus miatt hosszúra nyúlt szünetet, hogy felépüljön korábbi sérülésiéből. Az Andalúcia Rally-n tért vissza egy ötödik hellyel.

“Két vagy három évig csak megpróbáltam túlélni. Nagyon nehéz volt a sérülésekkel meg mindennel, de összeszorítottam a fogam és mentem előre. Most meglátom hogy megy és hogyan ér véget ez a Dakar. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez egy nagyon veszélyes sport, és hogy képesnek kell lennünk 100 %-ot nyújtanunk. Szerencsére mindenből felépültem és ugyanolyan lelkesen álltam neki a felkészülésnek mint korábban. Éhezek a sikerre” – kezdte a Honda versenyzője.

“Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy 37 éves vagyok, és hogy olyan helyzetben vagyok, hogy döntenem kell. Az alapján fogok dönteni, hogy megy ez a Dakar. A Honda összes versenyzője szerződés nélkül lesz a mostani Dakar után. A Hondának is el kell döntenie, hogy hogyan tovább, mert mindig három vagy négy éves projektekben gondolkodik.”

Amennyiben három szakaszt nyerne az idei versenyen utolérne egy másik spanyol motorost, aki soha nem nyert Dakart, Jordi Arcaronst. Mikor a Dakar történelmében elfoglalt helyéről kérdezték Barreda Bort a következőt mondta:
“Mostanáig nem foglalkoztam vele. De most, hogy megnéztem milyen nevek vesznek körül, azt kell mondjam szent szar!”

Az idei Dakarral kapcsolatban pedig így nyilatkozott:
“Az első naptól kezdve megpróbálok bekerülni az első ötbe, ami nem lesz egyszerű. A legfontosabb az, hogy koncentráljak, ne kövessek el navigációs hibákat és ne essek.”