Skip to content
Főoldal / ERC / Az első magyar az ERC1 Juniorban

Az első magyar az ERC1 Juniorban

Velenczei Ádám a Vértes Rallye-n aratott győzelme után érkezik Nyíregyházára.

A fiatal versenyző az ERC1 Juniorban is értékelve lesz a Rally Hungary-n, ebben a bajnokságban ő lesz az első magyar versenyző, aki indul a Skoda Fabia Rally2 Evo-val.

„Nyerni egy versenyen hihetetlen érzés. Fantasztikus volt megtapasztalni, ezért remélem, hogy a jövőben lesz alkalmam még rá. Úgy gondolom ez egy siker, amire építhetünk. A győzelem jót tett, végre tisztában vagyunk vele mi kell a sikerhez. Nyíregyházán azonban minden más lesz. Sokkal nehezebb hétvégére számíthatunk, amely jobban feküdhet a tapasztaltabb versenyzőknek” – mondta Velenczei Ádám az ERC hivatalos honlapjának.

„Igyekszünk magunkra koncentrálni, de figyelnünk kell a többiekre is. Tisztelnünk kell a zempléni szakaszokat, szerény hozzáállás szükséges a Rally Hungary-hoz. Ha szombaton teljesítettük a feladatunkat remélem élvezhetjük vasárnap a vezetést az ERC-ben. Az Európa-bajnoki futam ennek a sportnak a fesztiválja Magyarországon” – zárta a szécsényi versenyző, akinek ezúttal is Szőke Tamás fogja az itinert olvasni.