Skip to content
Főoldal / Dakar 2020 / Alonso: nem tudom mit találtunk el

Alonso: nem tudom mit találtunk el

Alonso
Fotó: Toyota Gazoo Racing

A kétszeres F1-es világbajnok mesélt a mai kalandos napjukról.

Fernando Alonso és Marc Coma remekül kezdtek ma, volt olyan ellenőrző pont, ahol a harmadik helyen álltak. Később azonban kiszakították a Toyota bal első kerekét. Végül 2,5 óra hátránnyal értek be a második szakasz céljába.

„Eltaláltunk valamit a porban.”-kezdte Alonso a Motorsport.com-nak.”Azt sem tudjuk mi volt, mert semmit nem láttunk a porban. Az első 50 kilométeren gyorsak voltunk, megelőztük Erik Van Loont. Aztán 120 kilométert mentünk a porban úgy, hogy nem láttunk semmit, addig amíg neki nem mentünk valaminek.”

„Eredetileg azt terveztük, hogy megvárjuk a szervizkamiont, mivel mindig 4-5 órával mögöttünk vannak. De aztán nyugodtan nekiálltunk szétszedni a dolgokat. Folyamatosan kapcsolatban voltunk a csapattal, hogy hol tart a folyamat. Elértünk egy pontra, amikor azt mondták, ha ezt megtudjátok csinálni, akkor majdnem meg is tudjátok javítani.”-folytatta a spanyol.

„Végül első fékek nélkül folytattuk a szakaszt. Óvatosan kellett mennünk, de ez is egy tapasztalat. Örülők, hogy itt vagyok és folytathatom.”

„Ugyanolyan bosszantó.”-mondta mikor összehasonlította az esetet a Marokkó Rallyn történtekkel. Ugyanakkor pozitívnak tartja a mai napot. „Úgy gondolom ez összességében egy jó nap volt, jó volt a tempónk és a navigáció is.”