A Mini is megnevezte versenyzőit a 2021-es Dakarra

Fotó: Red Bull

Ismét két Dakar-győztessel állnak rajthoz.

Ma az X-raid is bejelentette, hogy a 2021-es Szaúd-Arábiában megrendezendő Dakaron Carlos Sainz és Stéphane Peterhansel fogja vezetni a Mini JCW Buggy-kat.

“Várom már, hogy az X-raiddel részt vehessek a jövő évi Dakaron. Természetesen megpróbálom megvédeni az idén megszerezett győzelmemet. Most, hogy eltelt némi idő, azt kell, hogy mondjam, erre a győzelemre vagyok a legbüszkébb. A 2021-es Dakar biztos nagyszerű verseny lesz – az idei tapasztalatokat után valószínűleg még jobb lesz. A pandémia ellenére tudtunk fejleszteni a Mini JCW Buggy-n” – mondta Sainz.

Carlos Sainznak továbbra is Lucas Cruz olvassa az itinert. Ezzel szemben Stéphane Peterhanselnek új navigátora lesz Edouard Boulanger személyében.

“Nem tudtam megnyeri a legutolsó Dakart, ennek ellenére szép emlékeim vannak a versenyről: nagyszerű volt a csapat és remek volt vezetni a Buggy-t. Nagyon boldog vagyok a harmadik hellyel. A motivációm még mindig megvan – talán még inkább, mivel tudom, hogy a Buggy még jobb lesz. Új navigátorom lesz és úgy gondolom Edouardban rengeteg potenciál van, amit a Dakaron majd ki tud használni” – mondta Peterhansel.