9 magyar páros Horvátországban, 7 pedig Ausztriában

A 9. Rally Kumrovecen és az I. Blaufränkischland Rallyen indulnak.

A horvát bajnokság első versenye lesz a hétvégi Rally Kumrovec. A versenyre 69 páros nevezet, melyből 9 magyar páros. Ott lesz a verseny tavalyi harmadik helyezett párosa, Kovács Antal és Istovics Gergely. Szintén R5-össel indul a Hadik András-Kertész Krisztián, az Ollé Sándor-Ollé Rebeka és a Bodolai László-Popovics László párosok.

Bacsa Tamás és Hanyik Gergely egy Mitsubishivel indul a horvát versenyen. A Rally Kumrovecen visszatérő vendégek, a Szilágyi János-Váradi Alexandra, a Belső Lajos-Belső Kristóf párosok, valamint Locher János is, akinek ezúttal Somogyi Tamás olvassa az itinert. Földesi Csaba Szabó Gergő navigálásával áll rajthoz.

A 9. Rally Kumrovec nevezési listája IDE kattintva megtekinthető.

Soprontól nem messze, Deutschkreutzban veszi kezdetét az Austrian Rallye Challenge, szintén a hétvégén. Itt hét magyar páros szerepel a Blaufränkischland Rallye nevezési listáján. Fischer Dániel és Buna Zoltán mellett Klausz Kristóf és Csányi Botond is R5-tel indul.

László Zoltán Végh Róbert navigálásával áll rajthoz a Ford Protóval, míg László Martinnak Kulcsár Dániel olvassa az itinert a Fiesta R2T-ben. Molnár István és Bárdos Péter Evo VI-os Mitsubishivel, míg Gyuriczky Zsolt és Böröczi Levente Citroën C2R2-vel nevezett. Élete első rally versenyére készül Herczig Norbert fia, Patrik, Bán Viktorral az oldalán egy R2-es Fiestával.

Minden infó a Blaufränkischland Rallyeról ITT.