15 magyar páros a Barum Rallyn

Fotó: ERC

Minden információ a versenyről, ahol ifj. Érdi Tiborék megvédhetik Európa-bajnoki címüket.

Közzé tették az ERC következő, csehországi versenyének a nevezési listáját.
A Zlín központú versenyre 80 páros nevezett az ERC értékelésben. Topp kategóriás R5-tel 36-an indulnak. A MOL Racing Team színeiben Herczig Norbert és Ferencz Ramón ismét a 3-as rajtszámmal indul. 4-essel indul a regnáló cseh bajnok, Jan Kopecky, aki az elmúlt öt évben négyszer nyerte meg a Barum Rallyt. Az 5-ös rajtszámmal a világbajnokságon versenyző Dani Sordo indul. A magyar R5-ös különítményt erősíti még Botka Dávid és Mesterházi Márk, valamint Német László és Szegő János.

Az ERC2-ben idén már három versenyt nyerő ifj. Érdi Tibor-Papp György duó a cseheknél megvédheti az Európa-bajnoki címét, ugyanis az ERC2-ben csak a legjobb négy eredményt értékelik. Szintén ebben a kategóriában indul Juhász Csaba és Juhász Zsolt.
Az RGT kategóriában hat induló lesz, öten indulnak Fiat 124 Abarth RGT-vel és egy Porsche 997 GT3 is lesz.
ERC3-ban a Klausz Kristóf-Csányi Botond, László Martin-Zsiros Gábor, Csomós Miklós-Nagy Attila magyar duók adták le a nevezésüket.

A Cseh Bajnokságban további 57 kettős nevezett, köztük László Zoltán és Végh Róbert.

Pénteken a program szokás szerint Zlínben az esti szuperspeciállal veszi kezdetét. Szombaton nyolc, míg vasárnap hat gyorsasági a penzum, összesen 212,73 km a versenytáv.

A XI. Star Rally 93 historicos indulót számlál.  Itt is szép számú magyarnak szurkolhatunk. Lukács Zsoltnak Borsfai Dávid fogja az itinert diktálni a Škoda 110 Rally-ban. Nagy Tamás és Halász Szabó Anetta a Moszkvicsot mutatja meg a közönségnek. Molnár Ferenc és Czinege László, valamint Berta József és Losonczi Csaba egy-egy Lada VFTS-sel indul.  Hajtós Péter és Barnóczki Ferenc egy Wartburg 353 WR-el áll oda a rajthoz. Balogh Lajos és Tóth Ádám egy Trabant 601 R-el vág neki a távnak.

Nevezési listák: ERC/Cseh Bajnokság Historic 
Időterv: ERC/Cseh Bajnokság Historic
Facebook esemény